Olimpiai TOTÓ

Olimpiai Totó - eredményhirdetés

A Kecskeméti Olimpiai Barátok Bóbis Gyula Köre és a Kecskemét-Aomori Magyar-Japán Baráti Kör által szervezett Olimpiai Vetélkedés első felvonása a végéhez ért. Eredményhirdetésre 2021. július 23-án, pénteken 17:00 órától kezdődően kerül sor a Mercedes-Benz Kosárlabda Akadémia épületében (Kecskemét, Izsáki út 1/a). Gyülekezés 16:00 órától.

A várható program

Felvezetés: videó összeállítás sporteseményekről, olimpiákról

17: 00 – Az esemény hivatalos megnyitása. 

  • Himnusz, majd Dr. Bodóczky László, a Kecskeméti Olimpiai Baráti Kör elnöke mond köszöntő beszédet.
  • Vujovich Andrea – Pierre de Coubertin: Óda a sporthoz (részletek)
  • Üdvözlet Japánból, Aomori-ból. Dr. Kriston-Vízi József a Kecskemét-Aomori Magyar-Japán Baráti Kör elnöke, illetve Onodera Akihiko Polgármester Úr (Aomori) üzenete a vetélkedésben résztvevőknek (videó).
  • Kecskemét üdvözlete a résztvevőknek. Falu György Alpolgármester Úr tolmácsolásában.
  • Tokió emlékezete – Olimpiák Tokióban. Grosán Pál előadása
  • Az Olimpiai Totó tanulságai. Gyurkó Sándor köri tag, a Totó összeállítója.
  • Eredményhirdetés, díjkiosztó. Közreműködnek a Hirös Olimpikonok Alap által támogatott sportolók, edzőik, korábbi olimpikonok.
  • Rajzverseny eredményhirdetése. Koleszár Márta, a Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtár részéről.
  • Sinkó Andrea – Jövő évezred olimpiai ódája
  • “Fényesen ragyognak” könyvbemutató -Grosán Pál
  • Olimpiai Liget – faültetés az Akadémia parkolójában. Öt korábbi olimpikon emlékére (Szemereyné Törös Olga, Bóbis Gyula, Földi Imre, Messzi István, Polyák Imre), valamint az olimpiai eszme tiszteletére.
  • Zárás, a 2020-as olimpia (Tokió – 2021) Olimpiai Lángjának meggyújtása felvételről (ha a technika lehetővé teszi), illetve az Olimpiai Himnusz.
A program a tervek szerint mintegy 18:00 óráig tart. Mindenkit szeretettel várunk!

Véget ért az Olimpiai Totó

Az olimpiai TOTÓ 4 fordulójának kérdéseit a következő linken érhetik el:

Olimpiai Totó – 4. forduló

Olimpiai Totó – 3. forduló

Olimpiai Totó – 2. forduló

Olimpiai Totó – 1. forduló

A leadott megoldásokat már nem ellenőrizzük, de érdemes megnézni – kitölteni!

FONTOS!

Az űrlap kér e-mail címet. Ezt kérjük használni a későbbi fordulókban is, hogy a válaszok, és a pontok összekapcsolhatóak legyenek!

1964-2021 Olimpiai totó

A Kecskeméti Olimpiai Barátok Bóbis Gyula Köre, a Kecskemét – Aomori Magyar – Japán Baráti Társaság, a Kecskemét Junior Sport Nonprofit kft. és a Kecskeméti Sportiskola közös rendezvény keretében mutatja be az eddigi Tokiói Olimpiákat, kiemelve a kecskeméti kötődésű sportolók szereplését. A vetélkedés során az olimpiai eszmék figyelembe vételével mérhetik össze sporttörténeti ismereteiket a nevezők.

Versenykiírás!

Egy kis segítség azoknak, akik szeretnének részt venni a vetélkedésben. Grosán Pál tanár úr tollából.

Tokiói Olimpiák

A Kecskemét Junior Sport Nonprofit Kft. és a Kecskeméti Sportiskola által szervezett sportversenyek kiírása. (Az időpontok tájékoztató jellegűek!)

Olimpiai Sportnapok

0. forduló – Versenykiírás

Versenykiírás.pdf

Olimpia Vetélkedő – beharangozó (KTV Sportmagazin -2021. május 4.) megtekintés

Olimpiai emlékező Tokió (Japán)
1940 - 1964 - 2020/21

Dr. Bodóczky László

1940-ben a  XII. Nyári Olimpiai Játékok megrendezésének jogát eredetileg Japán ill. Tokió kapta meg. Időközben kitört a japán-kínai háború – a közvélemény nyomására – „háborús ország nem rendezzen Olimpiát”, Japán lemondott az Olimpiai Játékok megrendezéséről. 

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság ekkor Helsinkit kérte fel a rendezésre, feltételezve, hogy Finnország nem fog háborúba keveredni. Nem sokkal ezután Európában ia kitört a háború és a Szovjetunió megtámadta Finnországot. Így nem valósult meg a finnek által az Olimpia szellemiségét kifejező jelszavuk, mely szerint „ha békét akarsz, készülj az Olimpiára!”

A háború következményeként így elmaradt a XII., és az 1944-es,  XIII. Londoni Olimpia is.

1959-ben döntött a NOB arról, hogy a XVIII. Nyári Olimpiai Játékokat 1964-ben Tokió rendezze meg. A japán közvélemény nagy ovációval fogadta a döntést és nagy lelkesedéssel fogtak hozzá az Olimpia előkészítéséhez.  Ennek során egyedülálló létesítményeket hoztak létre, és olyan technikai megoldásokat alkalmaztak, amelyek méltán váltották ki a Világ csodálatát, és még évtizedekig szolgálták a sportot Japánban.

Az Olimpiára rekord számú ország (93) nevezett, a versenyzők száma 5140 fő volt, akik 163 versenyszámban küzdöttek meg a helyezésekért. Két új sportágat vettek fel a műsorba, a röplabdát és Japán nemzeti sportjának számító cselgáncsot. A japán sportolók kiemelkedően szerepeltek – 16 arany, 5 ezüst és 8 bronzérmet szereztek. 

Magyarországot 16 sportágban 182 fő sportoló képviselte, akik 10 aranyérem mellett 7 ezüstöt és 5 bronzérmet nyertek. A nemzetek pontversenyében – ideszámítva a 4-6 helyezetteket is – a 6. helyen végeztek.

Kiemelkedően szerepeltek a kecskeméti kötődésű sportolók. Olimpiai Bajnok lett: Polyák Imre pehelysúlyú birkózásban, Pézsa Tibor kard egyéni, Bene Ferenc és Szentmihályi Antal a labdarúgó csapat tagjaként. Ezüstéremmel tért haza Földi Imre súlyemelő légsúlyban. 5. helyezést ért el a kardcsapat, melynek tagjaként Horváth Zoltán szerepelt. A 6. helyezést elért férfi  4X100-as  vegyes váltó tagja volt Dobai Gyula. A férfi kosárlabdacsapat tagjaként ért el 13. helyezést Prieszol József.

Megemlítendő, hogy az atléta csapat szakmai vezetője a kecskeméti kötődésű Dr. Szabó Miklós volt, aki az 1956-os olimpián 4. helyezést ért el.

2020. március 24-én a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, valamint a japán Kormány megegyeztek abban, hogy a koronavírus által okozott egészségügyi krízis miatt a XXXII. Nyári Olimpiai Játékokat későbbi időpontra, 2020 utánra, de legalább 2021 nyár végéig elhalasztják. Az Olimpiai láng a Játékok végéig japánban marad illetve az esemény elnevezése is változatlan: Tokió 2020. Olimpiai és Paraolimpiai Játékok.

Kecskeméti sportolók is készülnek az olimpiai részvételre:

Madarász Dóra Kecskeméti Spartacus asztalitenisz kerettag olimpiai résztvevő

Árva Cintia Andrea Kecskeméti TE. súlyemelő, 

Kmegy Máté Kecskeméti TE szintén súlyemelő,

Boronkay Péter para-triatlonista,

Palkovits István atlétika, olimpiai kerettagok, aki még versenyben vannak  az olimpiai részvételért.

Scroll to top