Támogatások

Ismerje meg a támogatási lehetőségeket

A támogatás történhet készpénzben, vagy a Kecskeméti Olimpiai Barátok Bóbis Gyula Köre bankszámlájára való befizetéssel, de a készpénztámogatás természetesen más, nem pénzbeli hozzájárulással (média felületek biztosítása, utaztatás, étkeztetés, felszerelés, edzésfeltételek, szállás, masszázs, táplálék kiegészítők, vitaminok biztosítása, nyomdai anyagok, weblap készítése stb.) is kiváltható.

Minden támogató neve és lakóhelye (város) – ha csak annak ellenkezőjéről nem nyilatkozik – automatikusan felkerül honlapunkra, illetve facebook oldalunkra.

Minden nagyobb összeget felajánlóval a támogatási összeg felhasználásával kapcsolatosan külön szerződést kötünk.

Az együttműködés részleteit a Támogató, valamint a Kecskeméti Olimpiai Barátok Bóbis Gyula Köre (továbbiakban Baráti Kör) szerződésben rögzíti. Az együttműködés az adott naptári évre szól. A támogatásokat a szakmai kollégium a sportolók egyesületei között felosztja, illetve különféle, kiemelten fontos sportos rendezvényekre felhasználja. Az egyesületek a kapott összeget kizárólag a sportolók tehetségének kibontakoztatása érdekében használhatják fel, a sportolók felkészülésével összefüggő kiadások (sporteszközök, felszerelés biztosítása, sportlétesítmény bérletek, versenyeken való részvétel, edzőtábor, szállás, étkezés, nevezési díj, útiköltség, adminisztrációs költségek, személyi kifizetések, stb.) finanszírozására. A Baráti Kör a támogatásként kapott összeg felhasználásáról pénzügyi és szakmai beszámolót készít, amit a Támogató rendelkezésére bocsát. A felek törekednek arra, hogy a lejáró szerződés lehetőség szerint még az év vége előtt megújításra kerüljön.

Reményeink szerint több olyan Támogató is akad, aki több éves időtartama alatt is támogatni fogja a sportolókat, hiszen a több évre szóló szerződések biztosíthatják azt az anyagi biztonságot, folytonosságot, amelyre építve hosszú távon is sikeres lehet a Programunk.

Az együttműködés keretében a sportolók vállalják, hogy kecskeméti egyesület színeiben készülnek fel a világversenyekre, illetve sikeres kvalifikáció esetén kecskeméti színekben vesznek részt az elkövezendő olimpián, olimpiákon. Mindent elkövetnek az eredményes felkészülés és kvalifikáció érdekében, melynek során csak tiszta, és sportszerű eszközökkel élnek.

Természetbeni támogatás

Legalább annyira fontos, mint a pénzbeli támogatások. Nagy örömmel vesszük, ha ilyen felajánlással fordul felénk.

Mik ezek? A teljesség igénye nélkül néhány példa:

  • média felületek biztosítása,
  • utaztatás,
  • étkeztetés,
  • felszerelés,
  • sport ruházat,
  • edzésfeltételek biztosítása,
  • szállás,
  • masszázs,
  • táplálék kiegészítők, vitaminok biztosítása,
  • nyomdai anyagok,
  • weblap, cikkek, bejegyzések készítése.

Hogyan juttathatja el hozzánk a támogatását?

Elhozhatja személyesen irodánkba (Kecskemét, Bajcsy-Zsilinszky Endre krt. 2. 31. iroda), illetve keressen minket a honlapon található elérhetőségeinken, és mi elmegyünk érte.

"Kisebb összegű" támogatások

Mindenki FONTOS, aki támogatja programunkat. Hiszen ezzel is azt bizonyítja, szíve kecskeméti, igaz HÍRÖS VÁROS lakó.

A támogatás értéke alapján:

  • 10 000,- Forintig – Támogató
    • A program weboldalán és Facebook oldalán való megjelenés (név)
    • Ajándék köszönőkártya a támogatott sportolók aláírásával
  • 50 000,- Forintig – Lelkes Támogató
    • A program weboldalán és Facebook oldalán való megjelenés (név)
    • Ajándék köszönőkártya a támogatott sportolók aláírásával
    • Ajándék baseball sapka a Program lógójával
  • 100 000,- Forintig – Kiemelt Támogató
    • A program weboldalán és Facebook oldalán való megjelenés (név)
    • Ajándék köszönőkártya a támogatott sportolók aláírásával
    • Ajándék baseball sapka és póló a Program lógójával
    • Megjelenési lehetőség a hivatalos programokon

Hogyan juttathatja el hozzánk támogatását?

Személyesen Irodánkban: 6000 Kecskemét, Bajcsy-Zsilinszky Endre krt. 2. 31. iroda

A sporteseményeken kihelyezett gyűjtődobozaink segítségével.

Átutalással bankszámlánkra: CIB Bank Zrt. Számlaszám: 10702112-48995605-51100005 (az utaláson kérjük tüntesse fel a támogató nevét, illetve a Hírös Olimpikonok megjegyzést!)

 

"Nagyobb összegű" támogatások

Városunkban működő vállalkozásoktól várjuk azt, hogy akár nagyobb összeggel is támogatják programunkat. Reményeink szerint több olyan Támogató is akad, aki több éves időtartama alatt is támogatni fogja a sportolókat, hiszen a több évre szóló szerződések biztosíthatják azt az anyagi biztonságot, folytonosságot, amelyre építve hosszú távon is sikeres lehet a Programunk.

Minden nagyobb összeget felajánlóval a támogatási összeg felhasználásával kapcsolatosan külön szerződést kötünk.

Az együttműködés részleteit a Támogató, valamint a Kecskeméti Olimpiai Barátok Bóbis Gyula Köre (továbbiakban Baráti Kör) szerződésben rögzíti. Az együttműködés az adott naptári évre szól. A Baráti Kör a támogatásként kapott összeg felhasználásáról pénzügyi és szakmai beszámolót készít, amit a Támogató rendelkezésére bocsát. A felek törekednek arra, hogy a lejáró szerződés lehetőség szerint még az év vége előtt megújításra kerüljön.

Ha ilyen támogatást szeretne nyújtani kérjük keressen minket a honlapon található elérhetőségeinken!

Évi 1 500 000,- Ft felett - Arany fokozatú Támogató

  • Hírös Olimpikonok Arany fokozatú Támogatója cím használata
  • A program elektronikus és nyomtatott kiadványain való megjelenés (banner, lógó) a támogatási fokozat feltüntetésével
  • A program rendezvényein való megjelenés lehetősége (reklámanyag, szórólap, tábla, személyes megjelenés)
  • Elektronikus és nyomtatott kiadványain felhasználhatja a program lógóját, a támogatási fokozat feltüntetésével
  • Évente négy alkalommal közös megjelenés a támogatott sportolókkal (céges rendezvény, élménybeszámoló, sportrendezvény)
  • Évente 2 alkalommal részt vehet (kísérőként) egy kiválasztott sportoló versenyén
  • Képviselője megfigyelőként részt vehet a kuratórium megbeszélésein, javaslatot tehet támogatandó sportoló személyére.
  • Lógója felkerülhet a versenyző sajtótájékoztatókon, hivatalos eseményeken használt ruházatára (ha ezt a sportoló egyéni szerződése nem tiltja).

Évi 1 000 000,- Ft felett - Ezüst fokozatú Támogató

  • Hírös Olimpikonok Ezüst fokozatú Támogatója cím használata
  • A program elektronikus és nyomtatott kiadványain való megjelenés (banner, lógó) a támogatási fokozat feltüntetésével
  • A program rendezvényein való megjelenés lehetősége (reklámanyag, szórólap, tábla, személyes megjelenés)
  • Elektronikus és nyomtatott kiadványain felhasználhatja a program lógóját, a támogatási fokozat feltüntetésével
  • Évente két alkalommal közös megjelenés a támogatott sportolókkal (céges rendezvény, élménybeszámoló, sportrendezvény)
  • Évente 1 alkalommal részt vehet (kísérőként) egy kiválasztott sportoló versenyén

Évi 500 000,- Ft felett - Bronz fokozatú Támogató

  • Hírös Olimpikonok Bronz fokozatú Támogatója cím használata
  • A program elektronikus és nyomtatott kiadványain való megjelenés (banner, lógó) a támogatási fokozat feltüntetésével
  • A program rendezvényein való megjelenés lehetősége (reklámanyag, szórólap, tábla, személyes megjelenés)
  • Elektronikus és nyomtatott kiadványain felhasználhatja a program lógóját, a támogatási fokozat feltüntetésével
  • Évente egy alkalommal közös megjelenés a támogatott sportolókkal (céges rendezvény)
Scroll to top